Táncház a Tündérkertben
Tánház Akadémia – Lovas
2022. 07.17.
Reggel 5:30, BAH csomópont, az első kávét még csak félig ittam meg, várok az autóra. Végre elindulunk, kicsit vártam is, hogy végre elérkezzen az eddig csak az előkészítés munkafolyamatából vízionált program. De azért a korán kelés nem mindig hozza meg a kedvem, kicsit csíp is a hűvös, hiába van nyár közepe.
Nagyjából két óra utazás után megérkezünk Lovasra. Ránéztem a neten, nem túl nagy település, nem tudom mire számítsak. Azért bizakodó vagyok. Megérkezünk a Márffy házhoz, és az aggodalmam, fáradtságom mind amit elvágtak, elillan. Olyan a helyszín, mintha egy másik világba csöppentünk volna bele. Ez itt a Tündérek kertje, gondolom magamban.
Nincs nagyon idő csodálkozni, mert elő kell készíteni a terepet: kiállítás, színpad, regisztrációs pult, plakátok, tánctér, meg még ami akad, de közben érzem a levegőt, a teret, mint egy terápia, olyan ez a hely. Olyan itt dolgozni. Kész. Kiraktuk a képeket, kint vannak az asztalok, az A/3-as plakátok, információk, a nézőtér, a táncparkett, az egész olyan kerek, mint a kis sziget, amit a patak vesz körbe, ahol az egész zajlik. Körbejárunk még egyszer, hogy biztosan minden a helyén van-e. A ház maga, mint egy középkori kúria, néha elfeledkezem magamról és csak bámulom a régi falakat. A Táncház 50 kiállítás tere is egy belső terem, ami egy kertre néz. Mintha ezeket a képeket direkt ide találták volna ki. Jó érzés elidőzni a falak közt. Sokszor taszít egy-egy tárlaton, hogy túl nagy vagy barátságtalan a tér, de itt szívesen ülök a kemence mellé, még ha nyár is van, szinte érzem, hogy melegséget áraszt. Érdekes, hogy később, amikor a nap derekán meg kint füllesztő a meleg jó ebbe a hűvösbe bejönni, és egy kicsit megpihenni a vendégek forgataga előtt. Olyan az egész, mint egy lovagi bálterem, ahol hirtelen a képek miatt az első táncházak hangulata kerít hatalmába.
Kint a Tündérkertis megtelik élettel. Megérkeznek a fellépők, a többi szervező és lassan-lassan a vendégek is. Olyan a vendégérkezés előtti pillanat, mint amikor egy meglepetés szülinapon várjuk az ünnepeltet. Begördülnek az autók, és látni lehet az arcokon, hogy megérkeznek. Nemcsak a kocsik, hanem úgy minden, az emberek, a lelkek. Ezt lehet látni az arcokon. Egy rövid üdvözlés után mindenki átsétál a hídon, úgy, mintha ezer éve itt lakna, olyan természetes az egész. Kézművesek, zenészek, táncosok várják a megjelenteket. Elkezdődik a gyerekprogram. Páll Éviék gyerekműsora hirtelen összecsődít mindenkit a zöld színpad elé, gyerekek és felnőttek, szülők, nagymamák lesznek hirtelen a produkció részei. Zene és tánc összeforr: még nem olyan régóta látok bele ebbe, de olyan, mintha mindig is ezt csinálták volna. Később persze beszélgetünk és kiderül, hogy nagymama itt lakik a településen, és csak hallották, hogy lesz, gondolták kijönnek..á! Tehát így működik! Mondanám, hogy értem, de ehhez még itt kell lennem egész nap. Viseletbemutató, Mesterek és tanítványok a színpadon együtt, tánctanítás, koncert és táncház, egész nap véget nem érő muzsikaszó. Erről nem tanulunk az egyetemen. Hogy a rendezvény akkor lesz jó, ha a résztvevőkből közösség lesz. Úgy tapasztalom, hogy erre tökéletes módszer a táncház. Magam is látom, és mostmár értem.
Az a legjobb az egészben, hogy este, amikor a pakolás után lerogyok a székre, tudom. Már tudom. Hogy a tündérkert nem elég, kellenek bele tündérek, és ahhoz ilyen programokra van szükség. Hogy a kertben ne csak szép virágok és díszes növények legyenek tökéletes rendben. Hanem legyen benne élet. Táncház Akadémia – Neked. Mostmár ezt is értem. Önkéntesként ugyan, de nekem is szól. Ez benne az erő, és ez tart meg.
Köszönöm, hogy a része lehettem!