Mindig is ódzkodtam a nagy, sokemberes és unalmas előadásokkal tűzdelt konferenciáktól. Egyszerűen nem az én világom a padban ülés, nem tudok hosszú ideig egyhelyben maradni. Ez volt a baj már az iskolákban is, mindig megszidtak, de aztán megérkezett az életembe a tánc. A néptánc volt az a foglalkozás, ami miatt a tanári pálya felé indultam, minden érzékszervem tudta, hogy nekem ezt kell csinálni.
És akkor ugrunk egy nagyot az időben és elérkezünk a mostani hétvégéhez. Amikor sok-sok szeretett kollégával, egy konferenciának még csak véletlenül sem nevezhető olyan hétvégét töltünk együtt, ahol nem csak az elméleti, hanem a gyakorlati tapasztalatainkat is meg tudjuk osztani egymással.
Olyan ritkán, olyan kevés idő jut erre, pedig milyen fontos ez! A Táncház Akadémia kezdeményezés egy olyan platformot adott ennek, amiben lazán, és motiváltan tudtunk végighaladni olyan szakmai kérdéseken is, amit sokszor nincs idő megtárgyalni. Nem jut rá elég idő és emiatt elég figyelem.
Árendás Peti előadása a koreográfiazenék összeállítását illetően felnyitotta a szemünket egy jópár kérdésben. Sokszor tényleg csak a táncra koncentrálunk, pedig a tánc zene nélkül mit sem ér. És ha a lépések és térformák esetében olyan alapossággal járunk el, akkor miért ne tennénk ezt a zene kapcsán is. Meg is beszéltük, hogy ezután erre sokkal nagyobb figyelmet fordítunk.
Ezután következett aMintaKINCStár, azM-Art Egyesület előadása és bemutatója. Egy csoportnyi gyerek, kamasz vagy akár felnőtt komplex fejlesztéséhez a népművészeti területen igenis hozzá tartozik a népies motívumvilág megismerése, a kézműves hagyományok ápolása is. Hiszen az is a népi kultúra, a magyar néprajzi ismeretek része, csak úgy, mint a zene, a tánc és a tájegységhez kötődő ismeretek. Mindezt egészen modern köntösben tudjuk prezentálni a tanulóknak az M-art eszközeivel. Idejét sem tudom már, hogy mikor színeztem vagy kirakóztam utoljára, de nagyon élveztem, hogy egy kicsit mind visszamentünk gyerekbe erre a 2 órára.
Mint ahogy minden területen, úgy itt is előkerültek a különböző újítások a tanítási módszerek területén. Laposa Julcsi az éneklés/énektanítás világába kalauzolt el bennünket, új perspektívákat nyitva ezen a területen is. Milyen szuper lenne, ha én is meg tudnám mutatni hangszeren, igyekszünk majd erre is megoldást találni, mert nagyon hasznos.
A délután folyamán végre elkezdtünk mozogni is, végre eljött az én időm! Batyu bemelegítései és ritmusgyakorlatai mindig jó kis kihívást jelentenek nekem és örömmel viszem vissza ezt a táncosoknak is. Gyöngyöznek is az izzadtságcseppek a gyerekek homlokán, egyszerűen nem tudom megunni, ahogy egyik-másik még a nyelvét is kint felejti, úgy koncentrál.
Busai Norbi órája is adott feladatot, még a helyben lévő kollégákkal is megszenvedtünk némelyikkel. „Szünet a kéznek, szünet a lábnak.” Kíváncsi lennék, hogy mit mutatna ki az a vizsgálat, amelyik a feladat közben az agy működését vizsgálja. De komolyan. Egy-egy ilyen gyakorlat közben van, hogy a test szinte összes részét külön mozgatjuk, mást csinálnak a kezek a lábak és mást a test. Annyira izgalmas, ezeket már a főiskolán is annyira szerettem.
Nem maradt ki a programokból a Balaton sem, de az is most csak azért volt jó, mert ezzel a társasággal mentünk oda. Amúgy nem is vágyakoztam volna, de így, hogy együtt mentünk evezni egyet még jól is esett. Este volt zene, beszélgetés, kötetlen program, szuper volt. Másnap még Cimbi tartott nekünk egy beszámolót a Kiscsőszi modellről. Hihetetlen, amit ott létrehoztak. Mi is voltunk már náluk táborozni, és külön is megfordultunk a Pajta-fesztiválon, de így egyben látva a teljes képet, egyszerűen csodálatos az, amit oda felépítettek. Szerencsések vagyunk, hogy mindennek mi is részesei lehetünk kicsit.
Első blikkre persze a Táncház Akadémia esetében is beindult a régi reflex: konferencia, még mit nem! De végül nagyon örülök, hogy a feleségem kitartott amellett, hogy ezen nekünk is ott kell lennünk, és szuper élményekkel és inspiráló gondolatokkal tértem haza. Bár mindig így indulna minden iskolaév!